Hányni jár belém a lélek.
billchr...
2010.06.03. 21:58 billchr.
... egy sírdogáló kisgyerek, akit elképesztő mód nyomasztja a saját SEMMISÉGe, mert valami akar lenni. Akármi.
1 komment
2010.06.03. 20:38 billchr.
Így írjon az ember komoly, meg hosszú meg belsőséges postot, le se szarják. :D
3 komment
Győr 2010.
2010.06.02. 10:32 billchr.
Szombaton meg vasárnap táncos turnén voltam Győrben, jó buli volt, élveztem, minden. Ennek kapcsán került elő az, hogy hogyan is jöttem én a néptánchoz.
Még az ősidőkben, amikor itt Bkalászon jártam iskolába, volt két olyan osztálytársam, akik táncoltak, s egyszer mutattak egy videót a fellépésükről. Ha jól emlékszem (ami egyáltalán nem biztos), ez volt az első találkozásom az együttessel, de olyan különösebben nem fogott meg a dolog. Pár napra/hétre/fogalmamsincs rá gondolom erről mesélhettem Anyunak, mert szóba került, és ő mondta, hogy hát a Lenvirág az ilyen híresebb gyerekcsoport, meg, hogy utaznak mindenfelé, Kanadába, Olaszországba, ilyenek. Na ez volt, ami belelkesített. Hogy utaznak. Szülők meg gondolom támogatták, mert addig semmi komolyabb mozgásom nem volt, úgyhogy egyik nap leballagtunk a Faluházba, és mondtuk, hogy szeretnék jönni.
Körülbelül ennyi a sztori. Azóta járok (8 éve, ha jól számolom) hosszabb-rövidebb megszakításokkal, és szeretem csinálni. Ennek a társaságnak köszönhetek 3 barátnőt, egy 8 éve húzódó barátságot (fiút), meg most egy olyan lányt, akivel nagyon jóban lettünk (szintén csak barátság, de nem akatam már leírni ugyanezt a szót még egyszer). Táncosokkal jutottam el Ausztriába, Bulgáriába, Macedóniába, Szerbiába, és Magyarországon kismillió helyre. Táncoltam 10 és 1000 ember előtt is. A legdrágább fellépésemre a belépő 30.000 Ft volt, amikor a cunami áldozatainak megsegítéséért adtunk műsort (és Lendvai Ildikó késett fél órát).
Abból a csapatból, amibe én beléptem, mára 4-en maradtunk, a többi 30-pár ember cserélődött, nem is egyszer. Tánctanárból is 4-et fogyasztottunk (nem számítva a két alkalmi tanárt), de mi állandóak vagyunk.
Csinálom, mert szeretem csinálni. Szeretem a táncot (habár messze nem értek hozzá olyan szinten, mint mások a csoportban), szeretem a társaságot (rajtuk meg nagyrészt messze túlnőttem már életkorban, úgyhogy most elsősorban arra a pár emberre gondolok, meg a felnőtt részlegre, ahova szintén járok már 2(?) éve), és hát végülis szeretek utazni. :D
2 komment
Most
2010.05.21. 23:06 billchr.
Most próba-özön van, s ebből fakadóan fáradtság. Jövőhéten viszgaelőadások suliban, ami tökjó, csak azt nem értem, hogy a tanároknak miért egy héttel előtte ugrik ez be, s kezdik a gigamega próbákat. Mindegy, igazából én élvezem.
Az énektechnika-tanárunk, az egy arc. Persze ő is most kezdte a hatalmas próbákat tartani hirtelen, de sikerült belelovallni a dologba, nekiállt lelkesedni a darabért, amit csinálunk. Gyimesi táncdráma, én vagyok a halál földi manifesztációja. Sokat kell táncolni, ami irdatlan jó (nekem a 8 éves néptáncos múlttal fekszik), viszont újra és újra rácsodálkozom, hogy olyan emberek, akiknek amúgy még ritmusérzéke is van, milyen szinten nem mutatnak semmi érzéket a tánchoz.
Fáradok. Egész héten félnyolcra jártam, és minimum hatig bent voltam, plusz a két táncpróba, ami szintén intenzívebb a szokásosnál, mert 29-én szombaton Győrben vndégfellépünk valami gigaműsorban. Én meg nagy levegőket veszek, és próbálok maxot nyújtani mindenhol. Ezen a héten háromszor aludtam el órán, ami a kisebbik baj, de olaszból kaptam is érte egy órai munka egyest, ami aztán nagyon nem hiányzott. Kitartás én.
Szólj hozzá!
2010.05.18. 21:57 billchr.
David di Donatello-díjat ("az olasz Oscar") kapott az olasz filmipar két kultikus ikonja, Bud Spencer és Terence Hill. Óriási nagy taps nekik! :)
1 komment
RHCP
2010.05.12. 16:35 billchr.
Jön az új RHCP-album! John Frusciantétől azonban búcsút kell vegyünk - új gitáros is van, egy bizonyos Josh Klinghoffer (ex-Ataxia, ha ez mond valamit valakinek).
Szólj hozzá!
Chelsea
2010.05.07. 07:56 billchr.
A Coldplay inspirálta a Chealsea focistáit, hogy zenekart alapítsanak. A tagok: Molouda, Drogba, Cole és Terry.
5 komment
"Köszönöm ezt a két napot. Szép volt."
2010.05.06. 21:59 billchr.
Igen, tudom, hogy az volt. Ez volt a legszebb két napom már nem is tudom mióta. Viszont ennyi volt, úgyhogy tudod hova rakd a két napodat!
(A szép az, hogy sikerült azért lenyugodnom kicsit [tetemes telefonszámla árán...], annyira nem is vagyok ki miatta most.)

